Hívogató
Ítéletnap? Elhalasztva.
- Részletek
- Közzétéve: 2014. december 08.
- Írta: Szőke Attila Szilárd, lelkipásztor
„„Uramnak, az Úrnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az Úr. Elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek. Hirdetem az Úr kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszúállása napját.” (Ézs. 61:1-2) (lg. Lk. 4:14-30)
„Az ézsaiási szakasz egy Messiásról szóló jövendölés. De kihez jön el az Isten követe? Megtörtekhez, megalázottakhoz, kiszolgáltatottakhoz? Kik lennének ezek manapság? Politikai menekültek? A törlesztő részlet miatt kilakoltatottak? Állástalan reményvesztettek? Ők, de nem csak ők, hanem az ember maga. Emberlétünk alapállapota: a szegénység, a töredékesség, a bűn, és minden szerzeményünk ellenére való mezítelenségünk. Az Isten térdre kényszerít, hogy ezt belássuk, rászorultságunkat beismerjük. De hogyan teszi ezt?
A názáreti zsinagógában Jézus programbeszédében hangzik el a fenti idézet. Mintegy beiktatása, székfoglalója ez, hiszen a keresztsége után ezt a beszédét jegyezték fel először. Az ilyen típusú felszólalásoknál nem csak arra szoktunk figyelni, amit mond az illető, hanem arra is, amit nem mond, amiről hallgat. Márpedig Jézus elharapja a szót, félbehagyja a mondatot, megáll a vers közepén. Nem olvassa fel azt, hogy „Isten bosszúállása napját” is jött hirdetni. Pedig Ézsaiás gondolatmenete érthetőbb: együtt jár ez a kettő, a kegyelem és a bosszúállás. Igazságérzetünkhöz jobban illeszkedik az eredeti verzió.
Mennyire szeretnénk, ha egyszer valaki igazságot szolgáltatna, vagy legalább lelepleződne, kimondásra kerülne sokféle titok. Társadalmi krízisünk egyik oka Antal József szájából: „Tetszettek volna forradalmat csinálni”. Elmaradt a megtisztulás katarzisa. A németek képesek voltak a Stasi aktákat nyilvánossá tenni, minket tovább nyomaszt a rejtélyes múlt. Filmklubunkon nemrég néztük meg a Hitvallók és ügynökök című filmsorozatot a katolikus egyház viselt dolgairól, de rögtön megfogalmaztuk: nálunk miért maradt el ez a tisztázás?
Jézus azonban nem beszél bosszúállásról. Emiatt a hiányzó fél mondat miatt kell egész életében magyarázkodnia. Hol marad a bosszúállás? Várják tőle, de a világégés elmarad. Pedig előfutára, Keresztelő János is úgy mutatja be őt, mint aki megégeti majd a polyvát olthatatlan tűzzel. Kérdezi is később, hogy akkor most végül Ő a Messiás, vagy még tovább kell várni. Tanítványai egy samáriai falu kapcsán, - amely nem fogadta be őket, - kérdezik, hogy kérjék-e, hogy tűzben pusztuljon el a település. Mire az a válasz, hogy nem tudják, hogy mit kérnek, hogy milyen lélek van bennük. És Jézus ellenáll a bosszú kísértésének. Mert ha a kegyelem és a bosszú együtt jár, akkor előbb-utóbb elsikkad a kegyelem, és végül csak a bosszúállás marad. Mert ha kegyelem kiszolgáltatásáról van szó, akkor természetesen mindannyionknak először saját magunk jutunk az eszünkbe. A bosszúállás pedig vonatkozik mindenki másra: akadékos szomszédra, irgalmatlan munkahelyi főnökre, politikusra, anyósra, stb. Ehelyett Jézus a kegyelemben volt radikális. És ezzel akar megadásra, térdre kényszeríteni bennünket. Még a kereszten is az Őt körülvevőkért imádkozott, bocsánatért könyörgött és nem a bosszúállásért. Jósága az, amely megtérésre ösztönöz.
A keresztyénség is várja az ítélet napját, a bosszú eljövetelét. Ez a világ nem lesz mindig ilyen, Isten egyszer véget vet neki. Ami addig adatik, az a lehetőség időszaka. Lehetőség a megtérésre. De nem másnak, szomszédnak, főnöknek, anyósnak, hanem nekem. Hogy felismerjem, saját haragom, dühöm miként rekeszthet ki a mennyből. Alázat helyett mennyi követelés van bennem, lelki szegénység helyett keményszívűség, ami eltávolít Istentől. Önmagamat lököm az istentelen semmibe.
Krisztus előtt 500 évvel a fogságból hazatérő népnek szólt az üzenet. 70 év után romokat találtak csak otthon, földjük idegeneké volt, csak kölcsönből kezdhettek újat. Ezért várták a kegyelem esztendejét, az elengedés évét, mely kezdetben minden hét évben volt. Akkor minden tartozást elengedtek, a jubileum évében pedig (kosszarvból készült kürtöt jelentett ez a szó, melyet megfújva kezdődött el mindez) még a rabszolgákat is szabadon engedték. Ebben a gyötrelmes várakozásban Ézsaiás reménységet, az öröm beköszöntét hirdeti. Jézus pedig a felolvasás után önmagára vonatkoztatja. Mert megkezdődött a szabadulás, amikor a hazatértek látták az újjáépülés első lépéseit, de az egyház felépítése a Lélek által felülmúlja a romok helyreállítását, a bűnök elengedése felülmúlja az adósságok eltörlését.
Három adventi kérdés fakad mindebből. Először is, hol van az én életem érzékeny pontja, ahol a Messiás engem is meglátogat? Nyomorult állapotom miben mutatkozik meg? Miként vagyok kiszolgáltatott, megkötözött, megtört szívű?
Másodszor hol találom magamban az igazságszeretet már káros túlhangsúlyozását, a bosszúvágyat? Mikor szorul ökölbe a lelkem, hogy az már a krisztusi jellememet is torzítja?
Harmadszor kiknek lehetek én az üdvöt hozó? Hová vihetem a kegyelem evangéliumát adventben? Jézus programját hogyan tudom továbbélni, jelenemben, saját életteremben megvalósítani?
Dunakeszi, 2014. december 8.Szőke Attila Szilárd